Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A mágiátlan mágus

2010.07.12

    Kép

    - Nyugodj meg Vyhral, elkapjuk.

    - Nem vagyok ideges. - hazudtam. Egy réten feküdtünk a tiszta nyári napsütésben. Ameddig az ember szeme ellátott, tarka virágok borítottak mindent. Hogy engem ilyen helyen látnak, az valódi ritkaság volt. Jobban szerettem az éjszakát, mint a nappalt, a csillagokat, mint a virágokat. Most mégis igyekeztem akár napfénnyel is elűzni a tegnapi nap emlékeit. Igen, hazudtam Blastalnak, majd szétrobbantam az idegességtől és dühtől. A mágiám érezte a haragom és mint ketrecbe zárt tigris (mert az is volt) úgy járkált bennem. Legszívesebben előhívtam volna az alsó világ összes démonát, hogyha kell dúljanak fel mindent, csak találják meg nekem azt az öntelt lovagot. Bármit megadtam volna érte, hogy elkapjam. Ha arra gondoltam, hogy megcsókolt, attól csak még dühösebb lettem, és valahogy zavartan ideges, ami csak fokozta a haragom.

    - Mi lenne, ha elfelejtenéd?

    - Már el is felejtettem. Jelentéktelen senki volt. - Ki sem nyitottam a szemem, úgy beszéltem a sárkánnyal.

    - Jobban ismerlek ennél Vyhral.

    - Akkor most tévedsz! - sziszegtem.

    - Jól van na, ha nem akarsz arról a férfiról beszélni, legyen. Kár, hogy talán tudom, hol találnánk meg. - Úgy ültem föl, mint aki sivatagi tüskés nyúlra ült.

    - Mit mondtál?! Eddig tudtad hol van és nem szóltál?!? Hogy tehtted ezt?!

    - Azt hittem nem érdekel. - húzódott kaján sárkánymosolyra a szája.

    - Nem is, de a bosszú igen. Hol van? - Nem zavartattam magam azzal, hogy valami hihetőbb hazugságot találjak ki, Blastal ismert, mint a rossz pénzt, inkább magam próbáltam meggyőzni, mint őt.

    - A mágiája nagyon ismerős volt. Most jöttem rá, honnan. Olyan a mágiája illata, mint a tied, mármint nem az isteni, hanem a rendes. A lovagnak éjielfmágia illata volt.

    - Hát persze! - Már én is emlékeztem, mintha egy éjszakából szőtt köpenyt viselt volna a hátán! Hogy nekem ez eddig nem jutott eszembe!

    - Most elkapjuk. - Tudtam, hogy a létező leghidegebb mosolyom terül szét az arcomon, a szemem kékje pedig szinte megfagy, legalábbis Blastal ezt szokta mondani.

    Kép - Ha így nézel Vyhral, a virágok elhervadnak.

    - Nem csak a virágok, az a féreg is. Xerrsquzz. (Halál) - Fölemeltem a kezem és ahová a sötétlila szikrák hullottak elfonnyadtam a virágok, de még a fű is elszáradt.

    - Akkor ne a növényeken éld ki magad, tartogasd az erőd a lovagodnak!

    - Ezért egyszer még nagyon megjárod! Csak ne kelljen repülnünk valahová, egybe forrasztalak a talajjal! - szálltam föl morgolódva a hátára.

    - Na persze! Akkor ki lenne, aki észre térítsen? - Többet nem beszéltünk, hanem elindultunk a Fekete-tölgy-erdőbe, az éjielfek és a sötét mágiák otthonába. Megkerültük a Főnix-hegyet, de még a két alacsonyabb hegyvonulatát is, jó messziről. Eszem ágában sem volt újra betenni a lábam újra, a lelkek őrzőjének birodalmába. Már Tekel tartomány óriási pusztája fölött repültünk, amikor megéreztem az intenzív mágia hullámát. Olyan óriási erő áradt ki, mint egy isten megjelenésekor, ha nem nagyobb.

    - Érezted? - kérdeztem a megidézett csendes zónában Blastaltól.

    - Még hogy érzem-e? Itt visszhangzik a csontjaimban! Mi a egyszarvúszar lehet ez?

    - Megnézzük?

    - Jó ötlet ez?

    - Miét ne? Ráérünk pár órával később is kizsigerelni azt az öntelt frátert! Irány az energia központja!

    Kép - Ahogy gondolod! - sóhajtotta és irányt változtatott. Ahogy egye közeledtünk, az erő már elenyészőben volt, de még így is hihetetlen intenzitású. Hamarosan megláttam a középpontját. Egy óriási kráter terült el előttünk.

    - Egy fiú ül a közepén! - pontosított Blastal, akinek a látása, még az én elf szemeimet is túlszárnyalta.

    - Milyen fiú?

    - Nem tudom, nem érzek rajta mágiát, csak körülötte az óriásit. - Nem tudtam ez hogyan lehetséges, ezért elrendeltem, hogy szálljunk le. Alig száz méternyire a fiútól értünk földet. A talpam alatt cserepes és halott volt a talaj, de szikrázott benne az erő. A bal lábam nyomán vörös, a jobb után kék szikrák pattantak elő. Egy nagymacska könnyed nesztelenségével lopakodtam a látszólag mozdulatlan alap felé. A csizmám egy a Skaze tartomány pusztáin élő vadbivaly bőréből készült, puha volt és természetesen megbűvöltem, így még jobban lehetett vele lopakodni. A fiú egyszer csak megállt. Felpiszkáltam magamban a mágiát, hogy bármikor megidézhessek egy energiaörvényt akár, ha rendetlenkedik.

    - Ki vagy? - szorítottam egy tőrt a nyakának.

    - Basszus szívem, te beszívtál? Hogy a fenébe gondolod ezt?! Vedd el azt a francos bökőt a nyakamról, vagy kiakadok! - mondta hiszérikus hangon. Egy szót sem értettem abból, amit beszélsz.

    - Ki vagy te?

    - Nyugi Xena! Ákos, a nevem Ákos, Blitzer Ákos. Így már jó? Elengednél?

    - Nem Xena vagyok, hanem Vyhral. Elengedlek, de ha készülsz valamire, meghalsz, én nagy mágus vagyok.

    - Ja én meg Merlin!

    - Ez a varázslóneved?

    - Persze szívem. - Elengedtem, ő meg megfordult. Kimeredt szemmel bámult.

    - Hogy az a! Nagyon beszívhattam, azt hiszem az utolsó két füves cigit nem kellett Kép volna benyomni. Bár ha ilyeneket álmodok... - vigyorodott el. Furcsa fiú volt, talán annyi idős lehetett, mint én, de ember volt. Embersége ellenére a haja fekete volt, néhol vörös csíkokkal és a szeme is vörös volt, akár egy démonnak, a ruházata pedig elég különös. A tigrisem idegesen fújt rá, még minimális mágia sem volt benne, egy szikrányi sem.

    - És honnan jöttél Blitzer Ákos, vagy hívjalak Merlinnek?

    - Ez totál állat! Te ilyen szerepjátékos csajszi vagy ugye? Ez középkori vagy fantasy fíling?

    - Te milyen nyelven beszélsz? - Tényleg nem értettem egy szót sem abból, amit itt összehordott.

    - Magyarul, de most már kezd idegesíteni ez a hülyeség! Légyszi szivi, kísérj vissza Pestre jó? Mindjárt megadom a címem, meg a mobilszámom is ha kell. - kacsintott rám.

    - Szerintem öljük meg, akkor nem lesz több baj vele! - lépkedett mögém Blastal.

    - Azt a kurva! Hogy ez mekkora egy dög! Elektromos?

    - Nem, ő Blastal és sárkány. Milyen állat az az elektromos?

    - Na ne szórakozz velem, mert kezdek kijönni a béketűrésemből! - Dühösen bámult rám, de így is csak nevetséges volt, nem ijesztő.

    - Ezt jól jegyezd meg! Megöllek, ha továbbra is össze-vissza beszélsz, mint egy szerelmes faun, érted? A fiú arcán félelem suhant át, reménykedtem, hogy elhitte. Már kezdtem azon gondolkozni, hogy valami nem stimmel a fiú eszével. Láttam már őrültet, bár a többségüket megölik, de néhányat ilyen-olyan okokból életben hagynak. Azok a nyáladzó eszelősök nem hasonlítottak erre a fiúra, mégis, valami nem stimmelt vele.

    - Te teljesen őrült vagy! - Túrt bele idegesen a hajába.

    - Olvasol a gondolataimban? - Vastag mágikus bástyák voltak a fejemben, hogyan hatolt át rajtuk?

    - Dehogy olvasok! Meg vagy te húzatva! Légyszi kísérj el Pestre, aztán folytathatod ezt a szerepjátékos szart, ok?

    - Vyhral, van egy ötletem! Emlékszel arra a hírre, amikor a tanáraid arról beszéltek, hogy délen a Lebegő-tavak vidékén él egy olyan mágus, aki csodákat tesz, pedig nincs benne mágia? Mi van, ha ez a fiú is ilyen mágus?

    - Ilyen vagy, egy mágiátlan mágus? - fordultam a furcsa nevű fiú felé.

    - Ja, mint mi mindannyian! Könyörgöm vigyél haza, anyám nagyon kibukik, ha megint csak estére érek haza. - Nézett rám könyörgően.

    - Sajnálom, nem ismerem a Pest nevű falut. - Ráztam a fejem és Blastarra sandítottam, de ő is értetlennek tűnt.

    - Jaj szívass már mást! A főváros te kattant!

    - Ennek a tartománynak Gat-rafel a fővárosa, a napelfek székhelye, nem Pest.

    - Bu-da-pest, fogod? BUDAPEST!

    - Azt hiszem megőrült, jobb lesz, ha elkábítod. - moranntotta Blastar ingerülten.

    Kép - Skatorr frista! (Átok álom!) - mondtam erőteljesen és a mágia felszikrázva összevegyült előttem. A lila ragyogás beborította a fiút, majd lekopott róla.

    - Ez meg mi? - kérdeztem döbbenten. Még soha nem láttam olyat, hogy valakiről egyszerűen lecsusszanjon egy varázslat!

    - Mit akartál csinálni? Mi a franc volt ez a abrakadabra meg szikrázó cucc? Valami lézer?

    - Hogy védted ki a varázslatom? - most már dühös voltam és nagyon idegesített a fiú.

    - Hát ilyen nincs! Esküszöm, ha hazaérek, leszokom a bagózásról, sőt inni sem fogok! Esetleg pár pohárkát. Könyörgöm istenem, had menjek haza!

    - Ne imádkozz az istenekhez! - kaptam el ingerülten a karját.

    - Mi a fenéért ne?

    - Mert keresnek engem és nem akarom, hogy megtaláljanak!

    - Te teljesen hibbant vagy, hogyhogy nem csuktak még sárga házba? - Elegem lett. Egy jól irányzott ütéssel a tarkóján a fiú úgy dőlt el, mint egy zsák krumpli.

    - Most mit kezdjünk vele? - kérdezte Blastal, idegesen méregetve a fiút.

    - Vigyük el ahhoz a mágiátlan mágushoz, talán ő tud vele kezdeni valamit.

    - És mi lesz a lovaggal?

    - Kapott egy kis haladékot, mielőtt találkozna Kasilawyval.

    - Rendben Vyhral, ahogy gondolod.

    - Hozd a fiút és menjünk. Ki tudja, kinek szúr még szemet ez az energiaközpont. - Fölültem Blastal nyergébe, ő pedig utálkozva kapta karmos mancsaiba az alélt fiút.

    Kép

 
 

 

Profilkép


Képgaléria


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>